Társadalmi felelősségvállalás
Mivel kereskedésünk nem csak a vásárlók teljes körű és színvonalas kiszolgálását tartja kizárólagosan szem előtt, hanem adott esetben igyekszünk hangsúlyt fektetni a társadalmi felelősségvállalásra is, ennek keretében ma a Poszeidon Speciális Mentőszolgálat Alapítvány felkérésének tettünk eleget.
A mentőszolgálat alapítványi pénzekből, adományokból tartja fenn magát, az ott dolgozókat
alapvetően a jóindulat és a tenni akarás motiválja, így sikerül a tevékenységük palettáját a lehető legszélesebbre alakítani. Sok egyéb közt a rendezvénybiztosítástól a betegszállításon, alpin mentésen, a sürgősségi orvosi kocsi kiállításán keresztül egészen a fakivágásig szinte mindent elvégeznek, amit egy ilyen szolgálat elvégezhet. Még a strandokon is előfordulnak életmentőként. Ám a tenni akarás és a jóindulat önmagában nem elegendő olyankor, amikor a felszerelés hibásodik meg, vagy valamire szükségük van, ami alapvetően pénzbe kerül. Ilyenkor jönnek képbe az adakozók, így kerültünk a történetbe mi is.
A téli felkészülés jegyében 40 kg Glicosam fagyálló koncentrátumot, illetve a hozzá való desztillált vizet ajánlottuk fel nekik, hogy betegszállító autóik a kemény hidegben is szolgálhassák a rászorulókat.
Az átadáskor röviden elbeszélgettünk a mentőszolgálat vezetőjével és egy munkatársával, és képet kaptunk arról, milyen is egy alapítványi mentőszolgálat helyzete. Innentől már biztosak voltunk abban, hogy jó helyre került az adományunk.
Örülünk, hogy a jarmualkatresz.com segíthetett!








Árukereső, a hiteles vásárlási kalauz